Destiny [ZELO]
2014. október 30., csütörtök @ 12:45  0 stares
Az élet olykor rohadtul igazságtalan tud lenni, mint ahogy Zelo megtapasztalhatta. Örökbe fogadták, még 5 éves korában. Boldogan élt az új családjával…de nem sokáig. 4 gyönyörű év múlva tűz ütött ki. Este volt, a szülők és Zelo mit sem sejtve aludtak. Csak akkor ébredtek fel…mikor már késő volt. Anyja Zelo nevét sikoltva ugrott ki az ágyból, de már nem tudott mit tenni. A tűz teljesen körülvette őket. Elevenen megégtek… kivéve egyvalakit. Még Zelo sem tudja hogyan, de megmenekült. A rokonság őt okolta. Őt tekintették a gyilkosnak. Egy 9 éves gyermeket, ki nem tehetett semmiről.

Újból árvaházba került, de hiába várt. Nem jött érte senki. Senki se mert közeledni feléje. Ráragadt a gyilkos szó és nem bírta levakarni magáról. Ezernyi gondolat suhant át az agyán. Hogy tudna véget vetni az életének? Csak egy porszem volt ebben a világban. De nem mert semmit se tenni. Félt.

Egy őszi napon érkeztek meg az árvaházba új szülei. Nem féltek, vagy undorodtak tőle. Kedvesen szóltak hozzá. Emberszámba vették. Zelo meglepődött e gesztusokon. Miért? Tette fel magában egyfolytában ezt a kérdést. Megszerette őket. Elrendezték a papírokat, majd elindultak új otthona felé.

Egy kertes házhoz érkeztek meg. A kert gyönyörű volt. Akárcsak a ház, amiből hirtelen két gyermek rohant ki.
- Ők az új testvéreid Zelo. Yongguk és Yongnam. - Mutatott rájuk új édesapja. Kellett Zelonak pár hónap, mire fel tudta ismerni az ikreket, hogy melyik melyikük. Újabb boldog évek következtek, az elnyomott, szomorú évek után. Még több barátot szerzett magának. Az új szülei egyszerűen imádták.

Teltek az évek. A szerelem is rátalált Zelora. Csak máshogyan, mint a szülei remélték. Himchannak hívták az illetőt. Az apja először nem díjazta ezt a kapcsolatot. Megszokta már az ikreitől, hogy mindig lányokat mutatnak be neki. De végül az anya szava mindig győz. Boldogok voltak, de… ez a kapcsolat is véget ért. Csak nem normális úton. Himchan öngyilkos lett.

Zelo azt hitte, ennél már nem lehet rosszabb. Nagyot tévedett.

Tél volt. Hideg idő, csúszós utak. Ő otthon várta a családját. Valami meglepetésről beszéltek neki, de Zelot jobban érdekelte az, hogy épségben hazaérjenek. Csalódnia kellett. Csörgött a telefon. Remegő kezekkel nyúlt érte.
- Tessék?
A másik fél a családja egyik rokona volt. Kétségbeesetten mondta neki, hogy kapcsolja be a TVt. Bekapcsolta. A képernyőről egy teherautó pillantott vissza rá… mellette a szülei autója összeroncsolt darabjával. A lábai felmondták a szolgálatot. A telefon kiesett a kezéből. A szülei autója…
„...A balesetet senki se élte túl...”
Igen, Zeloval jól kicseszett valaki odafent. Mindenkit elvesztett, aki számára fontos volt. Magát okolta. „Egy rossz ómen vagyok. Egy kibaszott rossz ómen.”

Ezt hajtogatta, miközben felvette kabátját. Csak cselekedett, nem gondolt a következményekre. Nem laktak messze az országúttól. Kigyalogolt odáig, de tovább már nem akart menni reszkető lábain. Jobbra egy erdő magasodott. Bevetette magát oda, de nem bírta tovább tartani magát. Térdre esett a hóban, kezét maga elé tartva. Nem érezte a végtagjait. A hó meg csak esett. Megállíthatatlanul. Összerogyott. Testét elnyelte a hótömeg.

Reggel újabb szalagcímet olvashattunk. „ Jéggé fagyott gyermeket találtak a ____-hoz közeli erdőben.”

Címkék:

⇐ oldernewer ⇒