2014. március 29., szombat @ 13:14 0 stares
Annyira fáj...amilyen gyengéden ránézel. Ahogyan a nevén szólítod. Ahogy hozzáérsz. Miért csak Ő létezik neked? Miért pont Ő....? Csak vérző szívvel figyelem minden mozdulatotokat. Nem mutatom ki érzéseimet, nem mondom el neked, hisz minek. Őt szereted. Ő ott van neked. Olyan boldogok vagytok együtt. Ha már nem veled....valakivel ugyanilyen boldog szeretnék lenni. Hány évnyi barátság...és még mindig nem mondtál le róla, de hisz mennyire szeretném, de... Nem. Én nem számítok. Az a lényeg hogy ti boldogok legyetek.
Egy apró könnycsepp áztatta át a papírt, majd még egy követte. Kézfejemmel megtöröltem a szemem. Nem szabad sírnom. Ez a saját hülyeségem, hogy egy olyan emberbe szerettem bele akibe hiába. Akihez semmi reményem nem volt. Összegyűrtem a lapot, amire újabb dalszöveget írtam, majd arrébb löktem az asztalomon. Ennyi gondolat mellett lehetetlen írni. Egy sóhajtással hátradőltem a széken. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Szemem újra könnybe lábadt, de most utat engedtem a könnyeimnek. Lefolytak államig, onnan pedig a padlón végezték. Seoul esti fényei szűrődtek be az ablakomon, nem sokkal bevilágosítva szobám, amiben lámpám gyér fényén kívül semmi se világított. Időre lett volna szükségem... Sok időre. De nem volt.
Csak szenvedtem a saját érzéseimtől... And it hurts so bad ~
Címkék: shinhwa
2014. március 24., hétfő @ 9:56 0 stares
Minwoo pov.
-Andy-yaaah~! - rohantam oda kedvenc 'kis' maknaenkhoz, megölelgetve őt. Szegény még mindig letörtnek tűnt, egyfolytában szipogott. -Ne sírj~! - borzoltam össze lenőtt haját. A többiek is odajöttek puszikkal és ölelésekkel elárasztva. Nem volt egyedül. Nem csak mi...hanem több ezer rajongó is az oldalán állt. Eric jött oda hozzám; megöleltük egymást mindenféle érzelemmel a szemünkben. Újabb felejthetetlen koncertet tudtunk magunk mögött. Újabb emlékeket...és még mennyi vár ránk.
Boldog 16. Évfordulót SHINHWA
Címkék: shinhwa
2014. március 11., kedd @ 11:56 0 stares
Megkerestem a régi fényképalbumot. Narancssárga borítása volt, egyszerű fehér csíkokkal. Minden egyes lapja úgy hatott rám, mintha valaki tőrt szúrt volna a szívembe. Csak a fotókat néztem, de már az elég volt ahhoz hogy könnyek fussanak végig az arcomon. Ha hallgattam volna rá. De már minden megtörtént. A hibák elkötelezettek. Az idő elmúlt és semmit se lehet már megváltoztatni. Szemem megakadt egy fényképen, amin mi voltunk. Épp megcsókoltuk egymást. Még mindig emlékszek azokra az ajkakra. Azokra az ajkakra, amikre annyira vágytam. Az édes csókodra... A fotó alatt ott volt egy kis üzeneted nekem. 'Jinnie ah, Boldog Évfordulót! Szeretlek! És abban a pillanatban a gondolataim elhagyták a lelkemet és eltűntek a valóságból....
(1 évvel ezelőtt)
Az ajkaimon, az arcomon, a homlokomon, gyakorlatilag mindenhol puszikkal lettem elárasztva, így ébredtem fel. Észrevettem, hogy ezt mind az én szeretett Andy-mtől kaptam. A sráctól, aki az életem értelme volt.
-Yah, miért kaptam ezeket? - Kérdeztem és egy ölelésbe húztam. Andy kuncogott egyet és ráhajtotta fejét a mellkasomra.
-Mert nem ébredtél volna fel, így ez volt az egyetlen mód arra, hogy felébresszelek. - Mondta Andy lebiggyesztve a száját. Megpusziltam. Andy egy igazán imádnivaló srác volt. Napról napra egyre jobban szerettem. *Ring ring* Szólalt meg a telefonom. Egy üzenet jött Erictől, a kedvenc hyungomtól. Azt írta, hogy a főnök be fog menni és mennem kell dolgozni. Magamban bólintottam egyet.
-Ki az? - Kérdezte Andy, még mindig a mellkasomon feküdve.
-Oh, Eric hyung. Kérte, hogy menjek dolgozni. Szóval, készülődnöm kellene. - Válaszoltam, megsimogatva a hátát.
-Tényleg menned kell? Megígérted hogy elkísérsz a vizsgálatra. - Mondta megint Andy szomorúan.
"Francba, Andy vizsgálata. Hogy felejthettem el!" - Átkoztam magam. Andy-nek kiskora óta gyenge szíve volt és havonta kétszer el kellett mennie doktorhoz hogy minden rendben van-e és nincs semmi komplikáció belül.
-Ha azt mondom hogy, elmész a kórházba és ott találkozunk amint végzek a munkával? Tényleg! - Andy hosszú ideig habozott, majd válaszolt egy szomorúan 'eung'-al. Bűntudatom volt és rosszul éreztem magam ez miatt de nem tehettem semmit. A cégemnek szüksége volt rám.
Elkészültünk. Kitettem Andy-t a kórháznál és megpusziltam, mielőtt kiszállt. Nem úgy látszott, mint aki válaszolni akarna rá. Kiszállt, és egyenesen a kórház bejárata felé ment, vissza se nézve. Furcsa volt, mert Andy mindig megvárta míg én elmegyek, csak aztán ment be. "Még mindig mérges." Gondoltam magamban.
Andy pov.
Még mindig dühös voltam Junjinra, hogy megszegte az ígéretét. Tudtam, hogy nem az ő hibája volt, de nem tudtam mit tenni, dühös voltam rá. És mikor kitett, nem zavartattam magam abban, hogy visszaforduljak. Vártam a megbeszélt időmre, mikor a mellkasomban szúrást éreztem. Nehezemre esett levegőt venni és hamarosan öntudatlanul leestem a földre. Mikor felébredtem, a doktor, Mr. Kim Dongwan állt mellettem. Megkönnyebbülten sóhajtott egyet.
-Whoa, mi történt? - Kérdeztem.
-Szerintem egy kicsi szívrohamod volt. A pulzusod úgy tűnik rendben van már. Nemsokára kiengedünk. Szeretnéd, hogy felhívjam Junjint? - Kérdezte Kim doktor. Megráztam a fejemet, nem akartam hogy Jinnie aggódjon.
Ez az érzés most szokatlan volt. Korábban is tapasztaltam már, de ezúttal egy kicsit másabb volt. Tényleg olyan volt, mint egy halálközeli élmény. Kiskorom óta, a lelkem már fel van készülve arra, hogy bármikor elmehetek, mert az előző orvos mindig mondta, hogy körülbelül a 30 éves kort érem meg. Ebben a hónapban leszek 30. A könnyek el kezdek folyni a szememből. Nem azért mert féltem a haláltól, hanem csak azért mert a gondolatok, hogy teljesen magára hagyom Jinniet, fájtak nekem. Itthagyva azokat, akiket szeretek. A halál maga semmi volt nekem. Itthagyni a családom, a barátaim és Jinniet...ez volt a fő ok, hogy még nem haltam meg. Ezek az emberek voltak a mindenem. És megesküdtem magamnak, hogy erős maradok miattuk, a barátomért.
Junjin pov.
A megbeszélés közepén furcsán kezdtem magam érezni. Az az érzés, hogy valami nincs rendben. Nem tudtam lerázni magamról ezt az érzést, amíg Andy nem küldött egy üzenetet hogy vegyem fel a közeli kávézónál. Rohantam amint a megbeszélés véget ért, mert nem tudtam többet várni arra, hogy halljam Andy hangját. Az egész út alatt azon gondolkoztam, hogy hogy kérjek bocsánatot tőle, majd eldöntöttem hogy egy sima utat választok. Elvinni Andyt egy étterembe, venni neki ajándékot és csak boldoggá tenni őt.
Már le akartam állítani az autómat a kórháznál, mikor megláttam hogy az emberek egy helyen tolonganak. Úgy döntöttem megnézem mi történik ott. A testem elgyengült, mikor megláttam egy ismerős alakot feküdni a földön öntudatlanul.
-ANDY!! - Ordítottam. Andy feküdt ott fájdalmak közepette, szorongatva a mellkasát és tudtam, hogy most az érzéseim nem csaltak. Felvettem és rohantam, ahogy csak a lábam bírta. Elértem a kórházat, mert csak 5 percre volt onnan.
-KIM DOKTOR! KIM DOKTOR!! - Kiabáltam. Kim doktor rohanva jött és utasított, hogy tegyem Andyt rá az ágyra. Meg kellett műteniük azonnal!
Imádkoztam és imádkoztam Andy biztonságáért. Ezelőtt soha se voltam ilyen ideges, megbántam hogy nem kísértem el a vizsgálatra. Megbántam minden tettemet. Most csak annyit tudok tenni, hogy imádkozok érte.
Több mint egy órája, hogy Andy-nek elkezdték a műtétjét. A szemeim felduzzadtak a folyamatos sírástól és fizikailag és szellemileg is fáradt voltam, de erős maradtam Andy-ért. Erősnek kellett lennem. Sajnos a szerencse nem az én oldalamon állt. Kim doktor keserű arckifejezéssel jött ki. Abban a pillanatban tudtam hogy az életem meg fog változni. A térdemre estem. A padlót vertem tehetetlenségemben. Ez volt az első alkalom hogy ennyire sírtam. Andy...elment. Nem volt több okom arra hogy éljek. Megengedték hogy bemenjek hozzá, és én pedig szembeszálltam magammal.
Andy mint egy angyal, úgy feküdt ott. Kim doktor megveregette a hátamat és kérte hogy maradjak erős. Mennyire kívántam bárcsak meghalnék most, hogy mellette legyek. Megfogtam Andy kezét és elmondtam minden amit később akartam elmondani neki. Elmondtam neki, hogy mennyire sajnálom. Elmondtam neki, hogy sose választanám a céget őfelette. Elmondtam neki, hogy mennyire szeretem. Elmondtam neki, hogy mennyire hiányzik. De ezek csak szavak. Andy már soha se lesz képes arra hogy felébredjen. Lejárt az időm. Egy másik szobába kellett vinniük Andyt. Még utoljára megcsókoltam az ajkait és sose fogom már elfelejteni a csók keserűségét.
Kim doktor odaadott egy levelet és kérte hogy olvassam el.
'Az én legkedvesebb Park Choong Jae-mnak,
Ha ezt olvasod, az azt jelenteni hogy már elmentem. Köszönöm az együtt töltött időket. Nagyon élveztem és ha a következő életemet megválaszthatnám, akkor még mindig Junjin Andy-ja szeretnék maradni. Szeretném ha megígérnéd, hogy tovább élsz és emlékezni fogsz rám. Azt is szeretném ha megígérnéd hogy továbblépsz és találsz magadnak egy új társat. Én mindig melletted leszek ha szükséged lesz rám. Csak hívj és megjelenek, bár nem fizikailag, de szellemileg. Nem szeretném ha gyászolnál. Kérlek vigyázz a családomra. Segítsd ki őket, amikor csak tudod. Bár ez a búcsú, de ne felejts el és örökké őrizz meg a szívedben. És végül, Szeretlek. Nem volt hiba, hogy beléd szerettem és sajnálom hogy neked belém kellett szeretned.'
Ez volt az... Megálltam és erős maradtam Andyért, az ÉN ANDY-MÉRT. Szeretlek Andy. Andy jobb emberré tett. Köszönöm Andy. Nyugodj Békében, drágám.